Weboldalam használatával jóváhagyod a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü
"EZÜST EMLÉKEZET" fülbevaló Katt rá a felnagyításhoz

"EZÜST EMLÉKEZET" fülbevaló

Ár:
3.990 Ft

Bevon minket, akár az ezüst emlékezet, az idő, 

olyan, mint egy tánc, 

emlékezünk az emlékezetre,

más volt a hajad, a fogad, a szád 

a távolság után,

sokkal szebbek most, 

lehetnénk egyre szebbek, 

láttam, amikor 

eltávolodott az idő.

Szép,

akár az ezüst emlékezet, bevon. 

A folt is sokkal kékebb most,

mint mikor megvertél,

mondhatnánk, az ezüst emlékezet 

tehet róla,

az idő sárgább, kékebb a bőr,

az arany elváltozás is,

hogy Jézus másmilyen volt.

Ezüstös inkább, 

nem feledjük,

mégis elömlik, eláraszt, csillog és átalakul,

az idő, a tánc.

Csillogás a táj, 

az atombomlás előtti álom.

Mint karban egy macska.

Ahogyan Te is, Jézus is.

Mintha nem lenne itt velünk az ezüst idő,

a strandon voltunk ma, 

beütöttem a karom a korlátba és az nézett ki a verekedés nyomainak. 

Amikor eljár felettünk az ezüstös idő, 

ezüstös volt, észre sem vettük, késő már, az utolsó előtti legelső

idő végül koppan a kövön.

Veszem a kendőt,

mint Veronika azon az éjjelen

megőrízte 

a tájat, 

nézem, ahogy távolodsz, 

közben hullanak a levelek, aztán nyílik a tulipán, soha nem lesz ugyanolyan a táj. 

Eltekeri magától, 

Jézus másmilyen volt.

Kipakolod és lepakolod.

Újra elmondasz elölről mindent.

Én azt játszom, olyan vagyok, mint aki belenyugodott már, 

hogy nincs több tánc.

Bevon minket, 

betakar, aztán úgyis ősz lesz a

tél, az ujjongó tavasz is segít 

befutni a zongorát,

sohasem lesz ugyanolyan a táj.

A megnyugvást szeretem a legjobban, mikor eggyé válok a tárggyakkal,

az otthonossággal kecsegtet, 

mikor sosem lesz ugyanolyan 

és 

mind nyugovóra térünk,

mintha nem lenne itt velünk az 

ezüst idő,

a strandon voltunk ma.

A legjobb a táj és mindegy lesz

merre tartok,

minden egyidőben van, a krisztusi megnyugvás nyugtathat csak meg, 

hogy minden mindegy már, 

már eltelt minden idő.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer az emlékezetre is emlékezem, 

aztán minden évben újra a szél, 

végül eláraszt minket az ezüstös átok, az örök tánc, az idő.

 

 

ÜVEGBE OLVADT KÖLTÉSZET

Anyaga / mérete, elkészítési módja: üveg  / 1,5cm x 1,5cm x 3cm / fusing technika

Elkészítési és szállítási határideje: 2-4 munkanap

Kollekció: Ezüst emlékezet

Cikkszám: F-ET

  • Fusing üvegolvasztási technikával készített, logózott, antiallergén kézműves termék.
  • Saját, személyre szabott üvegverstulajdonos lehetsz, melyet díszpapíron a terméked mellé kapsz ajándékba!
  • Kézzel készített termék révén, mindenből egy darab készül, így hasonló lesz ugyan, de nem pontos mása a képen láthatónak!
  • Minden további fontos információt megtalálhatsz, a kosár gomb alatti menüpontban (Tudnivalók).

TUDNIVALÓK

Vers:

  • Minden rendelésed mellé személyre szólóan elkészítem (Czapáry Veronika író/költő), az itt és a képeken olvasható vers első részének folytatását.
  • Tehát a vers első felét és a személyre szóló saját részedet is, díszpapíron a termékedhez adom meglepetésképp.
  • Ha ajándékozni szeretnéd és különlegesebb megoldásra vágysz, a következő opciók közül választhatsz:
  1. Díszpapíron, keretezve, üveg előlap nélkül.
  2. Díszpapíron, keretezve, üveg előlappal.

Ezt, az ÜVEGVERS/KÖNYV kategóriában tudod megtenni.

Ékszer/tárgy:

  • Termékeimet kézzel formázom meg és készítem el, tehát nem létezik két pontosan ugyanolyan belőlük. Ahogy már fenn is olashattad mindegyik más és más, 1-1 példány lát napvilágot mindenből (kivéve az egyszínű ékszereket). Az üveg mérete, formája, és mintázata miatt saját egyedülálló ékszered/tárgyad lehet. Ahogy mi is különbözőek vagyunk úgy az üveg is, épp ezért szeretném ha téged is egyedi, személyre szóló ékszerrel és verssel lephetnélek meg.
  • Az ékszereket eredetileg *nemesacéllal tervezem. Van, ahol több opció közül választhatsz (ahol így van, ott fel van tüntetve a a választék).
  • Egyedi és basic darabok is megtalálhatóak a shopban, így a szállítási idő az elkészítés nehézsége szerint nő vagy csökken.
  • Az új szerzeményed díszdobozban, vagy díszcsomagolásban érkezik majd hozzád. 
  • Minden ékszerre 8 év garanciát vállalok, erről tájékozódhatsz a garancia menüpont alatt. 

Egy kis érdekesség, és a technikák, amellyekkel dolgozom:

  • A fusing technika titka, hogy a termékeket többször olvasztom össze, így elkülöníthető érdekes rétegeket kapok.
  • A Tiffany technika során fóliával veszem körbe az anyagot, majd forró ónnal olvasztom össze, esetleg ólomsínbe teszem.
  • Az üvegfestési eljárás során többféle kerámia és üvegfestékekkel is dolgozom, majd ezeket különböző hőfokokon olvasztom bele az anyagba.
  • Az üvegrogyasztási technika alapja, hogy készítek egy negatív formát, melyre ráteszem az üveget és így megkapom a kívánt alakot.

Fusing (üvegolvasztási, üvegfestési, üvegrogyasztási) és Tiffany technikával dolgozom (és persze Reginával az agarammal), illetve az üvegolvasztó kemencémmel. A bonyolultabb Fusing termékeket többször olvasztom össze (760-900 fokig) egy szupertitkos eljárás során, mely hasonló a muránói üveg készítéséhez. Miután kialakítom az üveg végső formáját, egy különleges ragasztási technikával ragasztom össze a *nemescéllal.

Ha jobban tanulmányozni kezded a fusing technikával készült prémium ékszereket, forgatva különféle mélységű üvegrétegeket fedezhetsz fel bennük. A színek és formák különböző perspektívákban helyezkednek el, tehát minden irányból különböző színekben gyönyörködhetsz ahogy a kezedbe veszed.

*Ez az anyag nem veszti el a színét húsz év múlva sem, nem feketedik meg, és nem fogja meg a kezed (fémjele: L316). Ha érzékeny vagy az ezüstre, esetleg a bőröd csak az aranyat preferálja, akkor ezzel az anyaggal jóban lesztek, hiszen teljesen nikkel mentes és antiallergén - (Nem úgy, mint az ezüst, amely tartalmaz nikkelt).